Vizsgálóbizottság a rendőri intézkedések ügyében

InfoRádió / MTI
2006. október 13. 19:38
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Varga József fideszes országgyűlési képviselő a szeptemberi fővárosi zavargásokkal összefüggésben.

Az ellenzéki politikus a testület létrehozását az emberi jogi bizottság kihelyezett ülésén kezdeményezte, ahol a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben az akkori rendőri intézkedések jogszerűségét és hatékonyságát elemezték.

Az SZDSZ-es Gusztos Péter azt mondta, hogy az Országgyűlésben a kormánypárti többség nem szokta megakadályozni az ilyen előterjesztések elfogadását.

A tanácskozáson rendőrségi vezetők, országgyűlési biztosok és emberi jogi aktivisták mondták el véleményüket a szeptemberi budapesti zavargások rendőri intézkedéseiről, valamint megszólalt két, az intézkedések során előállított fiatal hozzátartozója.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke arról beszélt: videofelvételek vannak arról, hogy rendőrök akkor is bántalmaztak állampolgárokat, amikor már magatehetetlenül a földön feküdtek.

Az országos rendőrfőkapitány visszautasította a rendőrség általános megbélyegzését.

Bene László elmondta: 28 esetben indított nyomozást az ügyészség rendőrök ellen, ami - szerinte - nem tekinthető soknak, mert szeptember 18. és 20. között több ezer intézkedést hajtottak végre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást