Jönnek a mobilpatikák?

Infostart
2006. október 12. 14:48
Az egészségügyi kassza kiadásait csökkentheti, ha az egészségbiztosítók nyilvános vitákra kényszerítik a gyógyszergyárakat. Aggályos lehet azonban, ha a gyártóknak különadót kell majd fizetniük, cserében azért, hogy az egészségbiztosító az ő terméküket választja be a támogatott készítmények közé.

Rékassy Balázs, a GKI egészségügyi kutatóintézet munkatársa azt mondta: Magyarországon az állami egészségügyi kiadásokon belül igen nagy arányt képeznek a gyógyszerkiadások. Az OEP a költségvetésének harmadát költi erre. A kormány ennek akar gátat vetni a gyógyszergyárak megadóztatásával.

Az egészségbiztosító minden évben tárgyalóasztalhoz ül a gyártókkal, hogy egyezségre jusson velük a készítmények áráról és támogatásáról. Rékassy Balázs szerint, ha ezek a tárgyalások megfelelően előkészítettek lennének, akkor nem lenne szükség az új adóra. Ez utóbbi pedig versenyjogi kérdéseket is felvethet.

A gyógyszerárusítás liberalizációjával - azaz annak engedélyezésével, hogy a patikákon kívül is lehessen medicinákat vásárolni -csökkenhet a gyógyszertárak száma. Az elemző szerint főleg az idősek által lakott, kistelepülési patikák zárhatnak be, de helyükbe mozgó patikák léphetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást