Nem tartja elfogadhatónak az önkormányzatokért felelős miniszter szombaton elhangzott beszédét a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. Lamperth Mónika a felvételen a többi között azt mondta: olyan javaslatot terjeszt a kormány elé, ami a kormánypárti politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.
Gémesi György elnök szerint beszédével a miniszter kinyilvánította, hogy számára csak a kormánypárti és a szocialista vezetésű települések fontosak, és megfeledkezik arról a kötelezettségéről, hogy önkormányzati miniszterként elsőszámú felelőse a 3200 önkormányzat biztonságos működésének és fejlesztésének.
A Szövetség elnöke hozzátette: szervezetük az Európai Bizottsághoz fordul az önkormányzatok esélyegyenlőségének védelme érdekében, ha a miniszter által előterjesztett törvénymódosítás több lehetőséget biztosít a szocialista politikusok számára.