Állítólagos Fidesz-aktivisták pénzt ígértek tüntetésen való részvételért

InfoRádió / MTI
2006. október 5. 13:55
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint magukat "Fidesz-aktivistáknak" kiadó emberek Kecskeméten ötezer forintot ígértek a felsőoktatási hallgatóknak, hogy részt vegyenek október 19-ei tandíjellenes tüntetésén. A Fidesz helyi elnöke visszautasította a HÖOK elnökének állításait.

"Felszólítunk minden politikai erőt, hogy ne szóljon bele a hallgatók dolgába, és tartsa távol magát a HÖOK demonstrációjától" - mondta Ekler Gergely.

A HÖOK még szeptember végén jelentette be, hogy ha az oktatási tárca csütörtökig nem tesz nyilvános ígéretet a felsőoktatási törvény módosítására, oly módon, hogy abban már nem szerepel a tandíj, akkor a fővárosban megtartják tüntetésüket.

A diákszervezet kedden döntött arról, hogy a tüntetés október 19-én lesz.

A Fidesz visszautasít

Vörösmarty Attila, a Fidesz kecskeméti szervezetének az elnöke határozottan visszautasította a HÖOK elnökének az állítását.

"A HÖOK elnöke valótlanságot állít, mert nem ígértünk, és nem is ígérhettünk senkinek semmit. Kecskeméten sem a Fidesz, sem a Fidelitas helyi szervezetének nincs kapcsolata a Kecskeméti Főiskola diák önkormányzatával" - tette hozzá.

Vörösmarty Attila kijelentette: a hallgatók demonstrációját megértik, de a HÖOK belügyének tekintik, és semmilyen módon nem kapcsolódnak ahhoz.