Az uniós intézményrendszer létrehozását tartja a 2005-ös év legfőbb eredményének a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési tárca vezetője. Gráf József a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: arra számít, hogy két éven belül megduplázódhat a tavaly a mezőgazdaságban elért 50 milliárd forintos bevétel.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány levélben kéri az Európai Bizottságtól a kukoricaintervenciós módosítások visszavonását.
A tájékoztatón Danks Emese kormányszóvivő bejelentette: a Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium arra kéri Bukarestet, hogy ne fogadja el a romániai Verespatakra tervezett aranybányáról készült hatástanulmányt.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag