Békéscsabán 16 év SZDSZ-es vezetés után most a Fidesz-KDNP által támogatott jelölt került a polgármesteri székbe. Pap János - aki a korábbi négy ciklusban állt a város élén - úgy véli: a nagypolitika döntötte el a versenyt.
Pap János az InfoRádióban azt mondta: meglepte ez a fordulat. Szerinte az országos politikának még soha nem volt ekkora hatása a helyi ügyekre.
Ennek tudja be, hogy a városban egy kivétellel minden egyéni választókerületben a Fidesz szerzett mandátumot.
Kifogásolta, hogy ellenfelei konkrét kérdésekben nem vázolták jövőképüket.
Vantara Gyula, a Fidesz és a KDNP által is támogatott civil szervezeti jelölt szerint is hatással voltak győzelmére az országos ügyek, ő azonban azt hangsúlyozta: a városnak frissítésre volt szüksége, mert 16 év alatt a szabad demokrata városvezetés "elfáradt".
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vantara Gyula
Pap János
Hanganyag