Problémák a szexplázától a kilakoltatásokig

Infostart
2006. szeptember 29. 16:32
Kilakoltatások a nyomortanyáról, szexpláza és koalíciós vita - ezek a témák kavarták a legnagyobb port az elmúlt négy évben a IX. kerületben, miközben csendesen haladt a legsikeresebb budapesti városrehabilitációs program. Az InfoRádió esti választási műsorában a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ polgármester-jelöltje lesz a vendég.

A Pest városkapuin kívül épült városrész 1792-ben, I. Ferenc trónra lépésének alkalmából kapta nevét. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésével 1879-ben kialakult Budapesten a IX-es sorszámot kapta az akkor már a mai kiterjedésével rendelkező városrész. A kerületnek jelenleg 70 ezer lakosa van, az önkormányzatot a rendszerváltás óta a szabad demokrata Gegesy Ferenc vezeti.

Ferencvárosban három nagy, heves érzelmeket kiváltó vita volt az elmúlt ciklusban. A legszélesebb körben a Lurdy Házba tervezett szexpláza ellen tiltakoztak. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy hatáskör hiányában nem tud mit tenni a szexipar koncentrálódása ellen, de végül a politikai nyomás eltántorította a befektetőt a szándékától.

A másik ügy szűkebb körben váltott ki heves reakciókat: az úgynevezett Dzsumbuj nyomortelep egyik lakásából lakoltatott ki az önkormányzat egy önkényes lakásfoglaló családot. A kerület ugyanis elszánta magát, hogy kiüríti és lebontja a telepet, ám a kiköltöztetett lakók lezárt lakását másnapra feltörték, és újabb lakók költöztek be.

A tiltakozások hatására az önkormányzat beszüntette a kilakoltatást, és cserelakásokat ad az önkényes lakásfoglalóknak is. Emellett befalazza és lerácsozza a kiürített lakásokat a Dzsumbujban, abban bízva, hogy egyszer csak kiürül a tömb.

Szakadt a koalíció

A harmadik vita politikai jellegű volt, amelynek végén szakadt az MSZP-SZDSZ koalíció. A perpatvar a két párt között költségvetési kérdésekben kezdődött, majd a Gasztorg Rt. vendéglőinek bérleti díjain folytatódott egészen a szakadásig.

Az egyik vitatott költségvetési kérdés a városrehabilitációs program volt, amelyet Ferencváros már tíz éve folytat. Ezalatt mintegy 150 lerobbant háztömböt bontottak le, és helyükön 50 korszerű társasházat építettek fel a Mester utca és az Üllői út között.

A házakkal együtt a lakosság is kicserélődött: gazdagabb emberek költöztek be, a szegényebbeknek pedig az önkormányzat vásárolt lakást Kőbányán és a Józsefvárosban. A folyamatot szinte viták nélkül irányította a kerület.

Belső-Ferencvárosban inkább a felújítás jellemezte a rehabilitációt. Így alakult át a Ráday utca, amely mára az egyik legkedveltebb, kávéházakkal és presszókkal teli utca lett Budapesten. Ez egy új problémát is hozott: sok lakó panaszkodik az éjszakai zajra.

A felújítás nem mindenhol sikertörténet: a 450 millió forintért átépített Ferenc teret néhány hét alatt birtokba vették az utcagyerekek, akik megrongálták a játszóteret és a szökőkutat, és miattuk már kerülik a környéket a helyiek.

Gegesy Ferenc, az SZDSZ, Kandolka László, a FIDESZ-KDNP és Kökény Mihály, az MSZP polgármester-jelöltjének vitáját este 9 órakor hallhatják élőben.

Az Országos Választási Iroda honlapja szerint rajtuk kivül Paulik Péter a Munkáspárt, Szilassy Gábor Cézár pedig az MDF támogatásával indul a polgármesteri címért a kerületben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Választási vita 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási vita 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási vita 3.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási vita 4.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást