Lesz pénz a panelfelújítási programra?

Infostart
2006. szeptember 29. 17:00
Lesz-e pénze a III. kerületi önkormányzatnak a panelfelújítási programra? Csire János független polgármesterjelölt szerint a Panel Plusz program nem jó, mert a kerületnek nem lesz pénze, amiből a saját részét állhatja. Pető György szocialista politikus szerint azt kell eldönteni, hogy vissza nem térintendő, vagy visszatérítendő támogatást adjanak-e az embereknek. A fideszes Bús Balász viszont úgy látja: az önkormányzatnak mindenképpen segítenie kell a panellakásban élőket.

Az InfoRádió választási vitaműsorában Csire János azt mondta, hogy az önkormányzatnak nincs pénze a kormány által kidolgozott panelfelújítási program megvalósítására.

Szerinte az önkormányzat arra kényszerül majd, hogy maga is hitelből finanszírozza a kamatmentes visszatérítendő támogatást, ez pedig csak 200 lakásra vetítve évente 8 millió forintos kamatterhet jelentene a helyhatóságnak. A kerületben pedig 36 ezer panellakás van.

Pető György (MSZP) szerint azonban a kerületben lévő 36 ezer panellakást nem egyszerre akarják majd felújítani tulajdonosaik.

Hozzátette: ezzel együtt a helyhatóság csak visszatérítendő támogatást adhat, a vissza nem térítendőre nem lesz pénze.

Bús Balázs fideszes induló azt mondta: a panellakásban élőket nem lehet túlterhelni.

Hozzátette: inkább a kerületi szociális ellátó rendszert kellene átalakítania az önkormányzatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Választási vitamûsor 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási vitamûsor 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választûsi vitamûsor 3. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Választási vitamûsor 4. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást