Az AP amerikai és az AFP francia hírügynökség egyaránt 20 ezerre tette a résztvevők létszámát, míg a brit Reuters szerint 40 ezer ember gyűlt össze az Országház előtt, ahol már hatodik napja tart a miniszterelnök és a kormány távozását követelőo tüntetés.
Az amerikai hírügynökség kitért arra is, hogy korábban több résztvevőre számítottak, és a megmozduláson olyanok is részt vettek, akik eredetileg a Fidesz aznapra meghirdetett nagygyűlésén szerettek voltak megjelenni.
A Reuters megjegyezte, hogy a szélsőjobboldaliak felbukkanásának veszélye ellenére sem ismétlődtek meg a hét eleji tüntetéseket beárnyékoló erőszakos cselekmények.
A brit hírügynökség kitért arra is, hogy a magyarországi tüntetések elmélyítették a kormányzó baloldal és a jobboldali ellenzék közötti megosztottságot. A felek az október elsejei választások előtti térnyerés érdekében most kölcsönösen az erőszak szításával vádolják egymást.