Fojt Attila elmondta, levelet kaptak az Európai Bizottságtól, amely szerint az EU vizsgálata megkérdőjelezi azt a skálát, amely alapján a használt autókra vonatkozó regisztrációs adót fogják kiszámítani a Magyarországon január 1-től életbe hatályba lépő regisztrációs adó törvény alapján.
Nincs köze a valós autó árakhoz
Fojt közölte: nemcsak egyesületük, de független európai uniós szakértők is már korábban tiltakoztak, mert az említett táblázat "köszönő viszonyban sincs a magyar autópiacon [a használt kocsik esetében] tapasztalható értékcsökkenéssel".
Konkrét példaként említette, hogy egy egyéves autó esetében a regisztrációs adó megfizetésekor a táblázat szerint a kocsi értéke 11 százalékos csökkent és ennek az arányában változik a regisztrációs adó. A valóságban azonban egy ilyen jármű már 25-28 százalékkal ér kevesebbet - mondta.
Ez a vitatott értékcsökkentő táblázat ráadásul csak azután került be a vonatkozó törvénybe, hogy az Európai Unió figyelmeztető levelet küldött a kormánynak.
Túl drága a használt autó
Fojt Attila hangoztatta, hogy a regisztrációs adó skála sem a magyar állampolgároknak, sem az Európai Uniónak nem felel meg.
Folyamatosan csökken a más EU-országokból behozott használt autók mennyisége, ami nagyon rossz helyzetet teremt a magyar használtautó piacon, továbbá, a törvény "akadályozza" az áruk szabad áramlásának uniós elvét - fejtegette az autókereskedők szervezetének elnöke.
A regisztrációs adó miatt nem lehet lecserélni az öreg autókat, a külfödlről behozott kocsik nem versenyképesek és emiatt túl drágák Magyarországon a használt autók - figyelmeztetett Fojt Attila, aki szerint lehetne változtatni a helyzeten, ha a kormány törekedne arra, hogy "versenysemleges" legyen a törvény.