Torgyán József visszatért

InfoRádió / MTI
2006. szeptember 15. 11:56
Magyar Megújulás Mozgalom néven politikai pártot alapított Torgyán József. Az FKGP volt elnöke szerint "a szervezetnek hatalmas tömegbázisa lesz". A poltikus szerint a cél a teljes hatalmi elit leváltása.

Visszatért a magyar politikai életbe Torgyán József, aki Magyar Megújulás Mozgalom néven pártot alapított. A szervezet megalakulását maga a volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jelentette be.

Torgyán József elmondta: választási és nem tömegpártot alapított, amelynek azért van még csak munkacíme, mert jelenleg bírósági bejegyzés alatt áll.

A kisgazdapárt volt elnöke közölte: tizenhárman alapították a szervezetet, de annak "hatalmas tömegbázisa lesz". Torgyán József hozzátette: a mozgalom célja, hogy gyökeres változtatásokat érjen el, ami csak úgy kivitelezhető, "ha az egész hatalmi elitet leváltjuk".

A politikus az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta: tömegesen keresték fel, hogy térjen vissza a közéletbe, amely az utóbbi években jelentősen radikalizálódott.

Szerinte a politikai elit, mindkét politikai oldal gátlástalan hazudozással érte el jelenlegi pozícióját. Torgyán József ezért büntetőjogi feljelentést tett a kormánykoalíció ellen, amiért választási kampányában félrevezette az embereket.  


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást