eur:
393.78
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Viharvizsgálat: megfeddték a meteorológia vezetőjét

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter írásbeli figyelmeztetésben részesítette Dunkel Zoltánt, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idején kitört vihar után kezdeményezett vizsgálat befejeztével.

A vizsgálat megállapításai szerint az augusztus 20-i előrejelzések és riasztások során az OMSZ ügyeletesei a működési rendnek és a szolgálat belső utasításainak megfelelő, szakszerű tájékoztatást adtak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára.

A nyilvánosság tájékoztatása is szakszerű és kielégítő volt, az előrejelzéseket és riasztásokat folyamatosan közzétették honlapjukon, és a média számára is számos előrejelzést adtak.

A vizsgálóbizottság megállapította: az OMSZ vezetői gondoskodtak az ügyeleti és riasztási rendszer kialakításáról, illetve működtetéséről, az esemény kapcsán pedig az előírásoknak megfelelő vezetői magatartást tanúsítottak.

Mindent megtettek, de

A vizsgálat szerint ugyanakkor - bár már előtt napokkal ismert volt, hogy a ünnepnap második felében jelentős időjárás-változás várható - sem az OMSZ elnöke, sem további vezetői nem kezdeményezték a munkatársak fokozottan gondos eljárását, kezdeményező magatartását az ünnepre való tekintettel.

Ezért Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter írásbeli figyelmeztetésben részesítette Dunkel Zoltán OMSZ-elnököt.

A szakértők javaslatot tettek arra, hogy a jelenlegi lokális, nagy csapadék okozta veszélyhelyzetekre vonatkozó riasztási rendszerhez hasonló általános riasztási rendszert dolgozzanak ki más típusú katasztrófák esetére is - szerepel a közleményben.

A szakértők javaslatot tettek az OMSZ és a katasztrófavédelem közötti riasztási rendszer biztonságának növelésére, valamint az üzenet visszaigazolásának kötelezővé tételére.

Az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört vihar öt halálos áldozatot követelt, több százan megsérültek.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×