"Nem lehet tétlenül nézni a magyarok bántalmazását"

Infostart
2006. augusztus 31. 06:00
Pozsonyban ma tárgyalnak a szlovákiai pártok a Magyar Koalíció Pártja által kidolgozott, a nemzetellenes megnyilvánulásokat határozottan elutasító dokumentumról. Erről a szlovákiai magyar politikai erő alelnöke beszélt az Inforádió Aréna című műsorában.

Csáky Pál úgy vélte: határozott figyelmeztetés lenne a szélsőséges erőknek, ha valamennyi párt aláírná a nyilatkozatot.

A politikus hangsúlyozta: álláspontjuk szerint Ján Kubis szlovák külügyminiszter ellenségképet keres, amikor a Pozsony elleni lejárató kampányról beszél, amiért a Magyar Koalíció Pártját is felelősnek tartja.

A külügyminiszter szakértőként lépett be a kormányba, de gyorsan, igen mélyre csúszott - fogalmazott a magyar politikus, hozzátéve: Ján Kubisnak először a saját háza táján kellene körülnéznie.

Csáky Pál közölte: a problémák azzal kezdődtek, hogy a koalíció tagja lett a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt, amelynek vezetője, Ján Slota az európai normák szerint elfogadhatatlan, magyarellenes kijelentéseket tett.

Úgy vélte: a Magyar Koalíció Pártja nem nézheti tétlenül, hogy magyarokat azért bántalmaznak, mert élnek alkotmányos jogukkal és anyanyelvükön beszélnek.

A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke szólt arról is: pozitív fejleménynek tartja, hogy a szlovák rendőrség a hétvégén határozottan fellépett a szélsőséges megnyilvánulások ellen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást