Egy napon belül kirúgták a bepanaszolt taxisokat

Infostart
2006. augusztus 30. 15:44
Új ellenőrzési módszereket vezet be a ferihegyi taxitender győztesénél, a Zóna Taxinál a Budapest Airport Rt. - mondta el az InfoRádióban a repülőteret üzemeltető cég szóvivője. Egy éven belül nyomkövető is lesz az autókban.

Szollár Domokos az InfoRádióban azt mondta: a jövőben csaknem 60 szempont alapján ellenőrzik a taxikat. Vizsgálják például, hogy mennyit kell várni az autóra, a sofőr beszél-e idegennyelvet, vagy megfelelően van-e felöltözve.

A szolgálatba állás első napján például azt vették észre, hogy nincs minden sofőrön nyakkendő, ezt szóvá is tették a Zónának.

Néhány napja pedig két sofőr viselkedését bírálták az utasok, őket a vizsgálat után egy napon belül elbocsátotta a szolgáltató.

A legtöbb panasz azonban azért érte a vállalkozást, mert sokat kellett várni az autókra.

A szerződés szerint 150 autóval kell dolgozniuk, de hamar kiderült, hogy az igen nagy igényt ekkora létszámmal nem tudják kielégíteni.

Mostanra már 190 kocsival, augusztus végétől pedig 220 autóval dolgozik a Zóna Taxi - mondta Szollár Domokos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást