eur:
393.07
usd:
368.06
bux:
66125.93
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

"Az ál Zöld Könyv ál társadalmi vitája"

A Védegylet az egészségügyi miniszter, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezete pedig az egész kormány lemondását követeli az egészségügyről szóló Zöld Könyv miatt.

A Védegylet szerint az egészségügyről szóló Zöld könyv nem szakmai, hanem politikai marketingkiadvány, amelyben a rendszerszintű átalakítás szándéka csak nyomokban található meg.

Solymosi Tamás orvos, az ökoszervezet egészségügyi munkacsoportjának vezetője szerint a Zöld Könyvnek már az alapgondolata is hibás.

A Védegylet szerint sokan elesnek majd jó néhány kezeléstől az új rendszerben, amelyben veszélybe kerül majd a kistelepülések járóbeteg- és gyógyszerellátása is.

Megemlítették, hogy a Zöld Könyv egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy a kormányzat 20 százaléknyi forrást von ki az egészségügyből.

Első lépésként Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondását követeli a szervezet - mondta.

Az egész Gyurcsány-kormány távozását várja el Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, aki 20 érdekképviselet vezetőjével együtt egy Sólyom László köztársasági elnöknek írt nyílt levélben tiltakozik a Zöld Könyv ellen, annak visszavonását követelve.

Õk is hiányolják a megelőzést a dokumentumból, amelyet alkotmányellenesnek, és az egész egészségügy privatizációját előkészítő hazugsághalmaznak tartanak.

"Az ál Zöld könyv ál társadalmi vitájának azért nincs semmi értelme, mert a 2006. augusztus 25-én megjelent, úgynevezett vitaanyag, amelyről nincs vita: a konvergenciaprogram szóról szóra megismétli már eldöntött tényként a javaslatokat" - mondta az InfoRádióban.

A Zöld Könyv ellen tiltakozó szervezetek szerint az első feladat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár modernizálása és fejlesztése kell, hogy legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×