A kormánykoalíció végigviszi a kormányprogramot akkor is, ha ez átmenetileg népszerűségvesztéssel jár - közölte az SZDSZ elnöke kedden a közsolgálati televízió reggeli műsorában.
Kuncze Gábor hangsúlyozta: a kormány számolt a népszerűségvesztéssel, ugyanakkor bízik abban, hogy a választók jelentős része az önkormányzati választásokon visszaigazolja az őszinteséget, és a kormánypártok megtartják jelenlegi pozícióikat, így Budapest vezetését is.
A konvergenciaprogrammal kapcsolatos ötpárti találkozóról a politikus azt mondta: csak a helyszínen ismerik meg a Fidesz négypontos csomagját, ugyanakkor ha van benne jó javaslat, akkor az egy óra alatt is beépíthető a konvergenciaprogramba.
(Az MDF már korábban jelezte: az idő rövidsége miatt nem vesz részt a konzultáción.)
A pártelnök ismét cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket, mint mondta, nincs napirenden a téma.