eur:
395.04
usd:
366.09
bux:
65602.36
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány: vége az életszínvonal "bármi áron" történő emelésének

A konvergenciaprogram arra az egyensúlyteremtésre épül, amely alapja a versenyképes Magyarország megteremtésének - mondta a miniszterelnök az MSZP-frakció ülésén.

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak felelőtlenségét bírálta beszédében.

A kormányfő erre vezeti vissza ugyanis, hogy most szükség van a költségvetés kiigazítására.

A politikus meghirdette a felelősségre épülő rendszerváltoztatást, mert szerinte nem folytatható az elmúlt négy-hat év népszerűségre törekvő, "bármi áron" életszínvonalat emelő politikája.

Kijelentette: államcsőd következne, ha ezt a politikát folytatnák. A miniszterelnök azt mondta, hogy 2000 óta ötven százalékkal nőttek a reáljövedelmek, ennek áraként az állam egyre erőtlenebbé vált.

Célzottabban, sokkal többet kell adni a legszegényebbeknek, de azoknak, akik dolgoznak azon, hogy úrrá legyenek a helyzetükön - tette hozzá a kormányfő.

A kritikák egy része abból származik, hogy a kormány úgy döntött, a kiigazítás nem érintheti a nyugdíjakat, a családtámogatást és az európai uniós források nemzeti kiegészítését - közölte Gyurcsány Ferenc.

Avilágon mindenhol egyensúlyban kell tartani a közpénzeket a konvergenciaprogram kapcsán - mondta.

Ez nem bal- vagy jobboldali politika, ez az egyetlen racionális és hosszú távon fenntartható politika - tette hozzá a kormányfő.

Fidesz: semmitmondó lózungok

A Fidesz szóvivője ijesztőnek tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "semmitmondó, minden konkrétumot nélkülöző, lózungoktól hemzsegő" értékelését a konvergenciaprogramról.

Szijjártó Péter szerint a miniszterelnöktől ugyanazok a lózungok hangzottak el, mint a parlamentben napirend előtti felszólalásai során, vagy a szocialista párt rendezvényein.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×