Foglalkoztatási kedvezmények: újabb feledésbe merült ígéret?

Infostart
2006. augusztus 28. 17:51
Bár a kormány ígérete szerint már szeptembertől el kellene indulniuk, egyelőre még várni kell az új Start-kártyákra. Ezek a gyesről, gyedről, ápolási díjról visszatértek és a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését szolgáló Start Plusz és Start Extra programokhoz tartoznak. A végleges tervezet azonban még a kormány elé sem került.

A kormány Start Plusz és Start Extra program keretében újabb járulékkedvezményeket biztosítana azon munkáltatóknak, akik a munkaerőpiacra való visszatérést segítik elő. Ez lehet gyesről, gyedről, ápolási díjról vagy tartós munkanélküliségből, egy éven túli álláskeresésből történő visszatérés.

Ezt jelentette be Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az országgyűlési választások előtt, a kormány 2006. február 7-ei ülését követően. A hivatalos tájékoztatás szerint a program segíti azokat is, akik a leghátrányosabb helyzetű 48 kistérségben, illetve a 235 foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű településen laknak.

Akkor és most

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivője, Schrancz Edit arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy kidolgozták ugyan a tervezetet, de ez idáig még nem került a kormány elé.

A kormányszóvivői tájékoztatóról készült jegyzőkönyv alapján több mint fél évvel ezelőtt azt mondta az illetékes miniszter, hogy már dolgoznak a törvényjavaslaton. Csizmár Gábor akkor úgy fogalmazott: "mivel a parlamentnek már csak egy ülése van hátra, addigra nem lesz készen, de az új parlament megalakulásának időszakára vélhetően el fogjuk készíteni."

A miniszter akkor megjegyezte: a Start-programot is módjukban áll október 1-jétől hatályba léptetni, és reálisnak tartotta, hogy 2006. szeptember 1-jétől ezek a kedvezmények is életbe léphessenek.

Hogy a megszorítások közepette aktuális-e még a tervezet, arról a szociális tárca szóvivője nem tudott nyilatkozni. A februárban bejelentett új Start-csomag a kormány elé tehát elvileg csak a tárcaegyeztetés után kerülhet. Így egyelőre nem lehet pontos időpontokat tudni. Nem kizárt azonban, hogy idén már nem vezetik be a foglalkoztatást elősegítő kedvezményeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást