A Miniszterelnöki Hivatal és a tűzijátékot szervező Nexus Reklámügynökség között létrejött szerződés egyik pontja így szól: "Ha vis maior következik be (...), hacsak a Megrendelő írásban másként nem rendelkezik, a Vállalkozónak folytatnia kell a szerződéses kötelezettségek teljesítését, a józan ész és a gyakorlati megfontolás határain belül".
A kancellária által nyilvánosságra hozott dokumentum némileg ellentmond Szilvásy György kancelláriaminiszter állításának. Õ ugyanis azt mondta: a katasztrófaterv csak a tűzzel összefüggő veszélyhelyzetekre terjedt ki, az időjárás okozta gondokra nem.
A szerződésben azonban az olvasható, hogy rossz időjárás esetén a rendezvényt átszervezéssel, átalakítással próbálják megtartani, és csak végső esetben jöhet szóba annak más időpontra való áthelyezése.
Továbbra is nyitott tehát a kérdés, ki állíthatta volna le a rendezvényt, ki küldhette volna haza a tűzijáték megtekintésére összesereglett mintegy másfél millió embert.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy véli, nem indokolt a politikai felelősségre vonás, Sólyom László köztársasági elnök azonban nem érzi megnyugtatóan lezártnak a viharral kapcsolatos vizsgálatot. Szerinte a felelősség kérdését mindenképpen tisztázni kell.
Az ellenzék továbbra is Szilvásy György politikai felelősségét firtatja. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a kancelláriaminiszter - azért, hogy magát mentse - rossz, elfogadhatatlan, téves következtetésekre jutott a vizsgálat alapján.
Miközben folyik a vita, a Népszabadság újabb információk birtokába jutott az augusztus 20-ai viharriasztásról.
Ezek szerint a meteorológiai szolgálat ügyeletese több csatornán is folyamatosan tájékoztatta a katasztrófavédelmet a közelgő viharról. Az adatokat nem hagyományos e-mailen, hanem az e célra rendszeresített Marathon Globe információs rendszeren keresztül küldték el először, majd faxon is megerősítették.
Elvileg a vonal mindkét végén folyamatos ügyeletet kell tartani, vagyis a katasztrófavédelemnél az üzeneteket valakinek fogadnia kellett.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter bizottságot hozott létre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Tatár Attila és helyettese, Muhorai Árpád szakmai felelősségének megállapításra.