eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megszorítás - az MSZP legfőbb szavazóbázisa is sorra kerül

A cigaretta után az alkoholra is lecsapni készül az Európai Unió. Az italgyártó cégek tiltakozásai ellenére előfordulhat, hogy a jövőben tilos lesz az alkoholreklám, megjelennek az üvegeken a figyelmeztető feliratok, és lehet, hogy az amerikai rendszerhez hasonlóan Európában is 21 év lesz az alkoholvásárlási korhatár - írja a Népszabadság. Lapszemlénk.

Alkoholvadászatra indul az EU - írja a Népszabadság. A tervezett uniós szabályozás szerint a jövőben senki nem vásárolhatna huszonegy éves kora előtt alkoholt. Növelnék a tömény szesz és a sör adóját, és lejjebb vinnék az autóvezetők engedélyezett véralkoholszintjét. A tervek szerint idővel még a reklámozást is tiltanák az EU-ban.

Magyarországon különösen súlyos a helyzet: nálunk fogy a legtöbb szesz az unióban, átlagosan évi húsz liter fejenként. Éppen ezért Magyarországon is alkoholellenes stratégia készül: az árusítás időbeni, illetve a reklámozás további korlátozását tervezik, és más ötletekkel is visszaszorítanák a trendet.

Felmerült, hogy alkoholtartalmú italokat csak meghatározott helyeken és külön engedélyhez kötve lehessen árusítani. A boltok önkiszolgáló részeinek polcairól, a büfékből, a pályaudvarokról és a fiatalok által látogatott szórakozóhelyekről kitiltanák a tömény szeszt; az ittas személyek kiszolgálását szigorúbban ellenőriznék, a szankció akár az üzlet bezárása is lehetne.

Az alkohol jövedéki adójából, illetve a reklámbevételekből meghatározott százalékot visszaforgatnák az egészségvédelembe. Az ittas vezetők ellen a hatóságok keményebben lépnének fel, ez esetleg a jármű zár alá vételét is jelenthetné.

Csomagolnak a nyugdíjasoknak is

Jövőre két-három százalékkal kevesebbet érnek majd a nyugdíjak, mint ma - írja a Népszabadság. Az ellátás emelésének mértékét a nyugdíjas fogyasztói kosárra jellemző infláció és az országos átlagos nettó béremelés alapján állapítják meg.

Az előbbi 6-7 százalékot érhet el 2007-ben, mivel az idős fogyasztók érzékenyebben reagálnak az áfakulcs emelése révén bekövetkező élelmiszer-drágulásra és a gázár emelésére - jövedelmük több mint felét költik ugyanis ezekre.

Miután a nettó átlagkereset jövőre legfeljebb 1-2 százalékkal gyarapodhat, a nyugdíjakat valószínűleg 3-4 százalék között növeli majd a kormány. A kabinet korábban gondolkozott azon, hogy megváltoztassa a nyugdíjemelés, vagyis az indexálás módját, ám a terveket elvetette - értesült a lap.

Nehézkes autóbusz-vásárlás

A Magyar Nemzetből kiderül: meglehetősen bonyolultra sikerült a Volán-társaságok autóbusz-beszerzése az idén. Ugyan a tendert lebonyolító Autóbusz Invest Kft. a februári és a májusi nekifutás után a pályázat két kategóriájában már eredményt hirdetett, sőt szerződést is kötött a győztes gyártókkal, de a 13,5 méteres autóbuszok megvásárlásával - a vesztes beadványára - még foglalkozik a Közbeszerzési Döntőbizottság.

A legnagyobb cégek támadják az iparűzési adót

A legnagyobb, illetve legismertebb magyarországi vállalatok közül több is szerepel azon felperesek között, amelyek ügyében a Zala Megyei Bíróság fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel az iparűzési adóval kapcsolatban az Európai Bírósághoz - értesült a Napi Gazdaság.

A kereset megjelenési időpontja fontos, mert ha a bíróság a magyar államot elmarasztaló ítéletet hoz, s az adó visszafizetéséről dönt, akkor az egyik lehetséges időpont, ameddig figyelembe veszik a kérelmeket, a kereset megjelenésének napja lehet.

Jönnek a kínai gépkocsik


A Világgazdaság cikke szerint több kínai autógyár tervezi, hogy betör az Európai Unió piacára. Kínálatukban szerepelnek a városi minik éppúgy, mint a prémium modellek, árszintjük ugyanakkor jelentősen alacsonyabb más gyártókénál.

Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke azonban nem tart attól, hogy rövid távon elárasztanák a kínai autók az unió országait. Először is azért nem, mert tudomása szerint egyetlen kínai modellnek sincs EU-típusbizonyítványa, anélkül pedig nem kezdődhet meg a forgalmazás.

Közel a pszichológiai határhoz

A portfolio.hu írásából kiderül, újra az 1.29-es szint felett kereskedtek tegnap délután a dollár/euró relációban a devizapiacokon, amely közel esik a zöldhasú szempontjából támaszt jelentő, illetve pszichológiailag is fontos 1.30-as szinthez. 1.30 felett utoljára 2005. április végén járt a kurzus.

Az eurót főként az amerikai és az eurózóna irányadó kamatszintje közötti különbségben várható változások hajtják, melyeket az elmúlt heti amerikai adatok fokozottan befolyásoltak. A héten több, a kamatvárakozások szempontjából is fontos makroadat jelenik meg mind az Egyesült Államokban, mind az euró-zónában, amelyek akár az euró további lendületvételéhez is vezethetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×