Demszky: "budapestiek, keressetek biztos helyet!"

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 22. 08:24
A főpolgármester jelezte volna a tűzijátékra készülőknek a vihar közeledtét, ha arról információt kap. Demszky Gábor erről a köztelevízióban beszélt.

"Ha (...) akár fél órával előtte ezt a jelzést megkaptam volna, akkor legelőször felhívom Gál J. Zoltánt, aki felelős az egész rendezvényért a Miniszterelnöki Hivatalban, és azt mondom: Zoli, baj van, ezt és ezt kellene tenni (...). A második: közvetlenül a budapestiekhez fordulok, (...) keressetek biztos helyet" - mondta a főpolgármester.

Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet: egyetért Szilvásy György kancelláriaminiszterrel abban, hogy így sem lehetett volna teljes egészében megelőzni a katasztrófát, mert ehhez nagyon késő lett volna, és tartani lehetett volna attól is, hogy az emberek "letapossák egymást".

"Nem, nem és nem, (...) semmiféle információt nem kaptunk, a hiba innen származik" - erősítette meg korábbi állítását a fővárosi védelmi bizottság vezetője arra a kérdésre, kapott-e korábban tájékoztatást a vihar közeledtéről.

A Nexus nem felelős

A kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy pánik tört volna ki a tömegben, ha húsz perccel a tűzijáték előtt tájékoztatják a közeledő viharról az embereket.

A vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy olyan vis major meteorológiai helyzet alakult ki, amelyet senki nem várt - mondta Szilvásy György.

A kancelláriaminiszter szerint a vizsgálat tisztázza a Nexus Kft. szerepét is, de az eddigi vizsgálati jelentés azt állapította meg, hogy "sem közvetett, sem közvetlen felelőssége nincsen" a katasztrófa bekövetkezésében.