Demszky Gábor főpolgármester a felelősségét firtató kérdésekre sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem kapott riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálattól vagy mástól, ezért nem tudott intézkedni.
A két évvel ezelőtti hamis tornádó-figyelmeztetésre utaló kérdésre úgy válaszolt, hogy a sajtó két éve ezen gúnyolódik, ebben a helyzetben pedig riasztás hiányában nem állt módjában beavatkozni.
Vizsgálatot indítanak a tájékoztatás hiánya miatt
Demszky Gábor hozzátette, hogy a rendezvény megszervezése és lebonyolítása a kormány és megbízottjainak felelőssége, azt pedig, hogy miért nem volt megfelelő a tájékoztatás, vizsgálat fogja kideríteni.
Arra a megjegyzésre, miszerint a riasztás megszervezése is főpolgármesteri feladat, közölte, hogy betűről betűre megfelelt a törvénynek, az alapján rendelte el, amit rendelt.
Tarlós: forgatókönyv kell a katasztrófahelyzetekre
Tarlós István, a Fidesz támogatásával induló független főpolgármester-jelölt a távirati irodának nyilatkozva szintén felemlegette a főpolgármester két évvel ezelőtti, tévesnek bizonyult tornádó-figyelmeztetését, kiemelve: furcsának tartja, hogy most mindenki hallgatott az előrejelzésről.
A kiemelt tömegrendezvényekre olyan forgatókönyvet kell kidolgoznia a fővárosnak, hogy egy esetlegesen bekövetkező katasztrófahelyzetben gyorsan, és tervszerűen lehessen ellátni a sérülteket és felszámolni a károkat - hangsúlyozta Tarlós István.
A rendőrségnek volt biztosítási terve és alkalmazták is
A rendőrség készített biztosítási tervet az augusztus 20-ai tűzijátékra, és a vihar kitörésekor ezt alkalmazták is; ennek köszönhető, hogy nem taposták agyon egymást az emberek - hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Garamvölgyi László ezredes elmondta: a biztosítási tervben meg kellett határozni a fő távozási, menekülési útvonalakat. A vihar kitörése után a rendőrség ezeket biztosította, például úgy, hogy lefogta a forgalmat, hogy a tömeg eljuthasson a mellékutcákba - tette hozzá.
A főváros a vihar után
A főváros vezetése szerint a viharban 70 meghibásodott közlekedési lámpa nagy része keddre ki lesz javítva, öt helyszínen azonban napokig tart a javítás.
A városban 340 fa dőlt ki, 2800 helyszínen tört le ág, ezeket a közterület-fenntartók és a kertészeti vállalat folyamatosan elszállítja. A nagyobb elektromos vezetékek nem sérültek, reggel nyolcra az áramellátásban is helyreállt a rend.