A politikus ismét felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne menjen bele október 23. közös ünneplésébe, az "összeborulásba".
Csurka István úgy fogalmazott, hogy ez - amelyre néhányan hajlanak az úgynevezett nemzeti oldalról is - azt a célt szolgálja, hogy folytatódjon az elmúlt 17 év, a privatizáció, a magyarság kiárusítása és kizsákmányolása.
A MIÉP elnöke székely kisbaltával - szavai szerint önvédelmi eszközzel - érkezett a rendezvény színpadára. A kisbalta egyik jelképe volt annak a vasárnapi menetnek, amit a budai turul-szobor megmaradásának érdekében szerveztek.
A színpadon feltűnt egy libanoni zászló is, amit Csurka István a nemzetközi körülmények változásával indokolt.
Zsinka László, a MIÉP budapesti főpolgármester-jelöltje felhívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy változtasson korábbi véleményén és az önkormányzati választásokon az egyetlen nemzeti, jobboldali jelöltet támogassa, hogy Budapest "levethesse vörös és szivárványszínű rongyait".
A politikus a Fidesz által támogatott Tarlós István független főpolgármester-jelöltet "a Hazafias Népfront jelöltjének" nevezte amiatt, hogy - győzelme esetén - két főpolgármester-helyettesi posztot ajánlott fel az MSZP-nek.