Két gyalogost gázoltak halálra Vas megyében

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 13. 12:05
Két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt vasárnap Vas megyében; mindkét esetben gyalogost gázoltak halálra.

A Vas megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint hajnali négy óra körül a 87-es számú főúton Tanakajd külterületén egy férfi autójával elütött egy, az út szélén gyalogló fiatalkorú fiút, aki a baleset helyszínén az életét veszítette.

Szalai Ferenc hozzátette: az elsődleges vizsgálatok szerint a férfi ittasan vezetett.

Egy másik reggeli balesetben Sárvár belterületén, egy gyalogátkelőhelyen gázoltak el egy helybéli nőt, aki szintén belehalt sérüléseibe.

A rendőrség mindkét balesetet szakértő bevonásával vizsgálja.