Lobbi 10 millióért

Infostart
2006. augusztus 9. 17:18
Szeptembertől akár 10 millió forintos bírságot is kiszabhatnak arra, aki szabálytalanul lobbizik - közölte a kormányszóvivő.

Danks Emese tájékoztatása szerint a kormány döntött a parlament által még februárban elfogadott, a lobbizás szabályait rögzítő törvény végrehajtási rendeletéről, amely a kiszabható bírság mellett szabályozza a lobbiigazolvány kiadását és az igazolványért fizetendő díj mértékét is.

Aki kérelmezi ezt az igazolványt, azt a hivatal legfeljebb 30 napon belül nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételtől számított 15 napon belül - ha a kérvény megfelel a törvényi előírásoknak - kiállítják az igazolványt - tájékoztatott a részletekről a kormányszóvivő. A dokumentum díja öt ezer forint.

Miután a törvény meghatározása szerint a lobbizás a közhatalmi döntések megbízás alapján történő, üzletszerű befolyásolása, így a rendelet a tagságuk érdekeit képviselő társadalmi szervezetekre nem vonatkozik.

A rendelet értelmében a lobbisták és a lobbiszervezetek nyilvántartását a Központi Igazságügyi Hivatal vezeti, és az igazolványt is ott kell kérelmezni. A lobbitevékenységet szabályozó törvény és végrehajtási rendelete szeptember 1-jén lép hatályba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást