Kóka visszaküldte az M7-es tender győztesét

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 9. 14:47
Az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére benyújtott pályázatok újbóli megvizsgálását kéri a Nemzeti Autópálya Zrt.-től a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János azután közölte ezt, hogy visszaküldte a cégnek a tender nyertesére tett javaslatát.

A gazdasági és közlekedési miniszter döntését azzal indokolta, hogy a pályázók több mint felét kizárták a versenyből, emellett nem zárható ki, hogy bizonyos jelentkezők azért kínáltak kedvező árat, mert utólagos megrendelésékre számítottak.

Kóka János elmondta: az autópálya-társaság a múlt héten hatból négy pályázó kizárását javasolta, majd a versenyben maradt két jelölt közül az olcsóbb ajánlatot tevő győzelmének kihirdetését javasolta a tárcának.

A tendert az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti, 35 és fél kilométeres szakaszának megépítésére írták ki.

Az SZDSZ egyetért

Egyetért az általa jelölt gazdasági miniszter döntésével az SZDSZ. A kisebbik kormánypárt elnöke, Kuncze Gábor hangsúlyozta: olyan megoldásra van szükség, amelyik "műszakilag megfelelő és a leginkább kíméli az adófizetők pénzét".