Fellángolt a vita 56 miatt

Infostart
2006. augusztus 9. 09:03
Súlyos oka van annak, hogy sok 56-os mereven elutasítja a balliberális kormánnyal való együttünneplés gondolatát az 50. évfordulón - mondta a Magyar Nemzetnek Regéczi Nagy László, a Történelmi Igazságtételi Bizottság elnöke annak a vitának a kapcsán, amelyet Wittner Mária Fideszes képviselő, egykori halálraítélt kijelentése váltott ki. A politikus úgy fogalmazott: aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja 56 szellemiségét.
Pilótákra várnak a Gripenek

A Népszabadság írása szerint öt Gripen gép már Magyarországon teljesít szolgálatot, s összesen öt olyan magyar pilóta van, akit kiképeztek a svéd vadászgép vezetésére. Ez nyilvánvalóan kevés.

A hadsereg keresi is az oktatópilóták gondjaira bízható jelölteket, de nincs könnyű dolga. Sokat kínálnak ugyan mind fizetésben, mind egyéb lehetőségekben, de sokat is követelnek. Nem véletlen, hogy újsághirdetésekben is keresik az alkalmas embereket.

Száz jelentkező közül ugyanis legfeljebb egy felel meg minden feltételnek. Aki bekerül a kiválasztottak közé, majd túljut az itthoni alapképzésen, a NATO hagyományos kanadai elitoktatásán vehet részt.

A sikeres vizsga után 15-20 év szolgálati időre számíthatnak a vadászpilóták, mert ebben a műfajban - jogilag - minden esztendő duplán számít, a negyedik X után alig valamivel már a nyugdíj következhet.

Wittner nem közösködik

Súlyos oka van annak, hogy sok 56-os mereven elutasítja a balliberális kormánnyal való együttünneplés gondolatát az 50. évfordulón - mondta a Magyar Nemzetnek Regéczi Nagy László.

A Történelmi Igazságtételi Bizottság elnöke arra reagált, hogy Boross Péter volt miniszterelnök, Mécs Imre és Kosáry Domonkos, az 1956-os emlékművet előkészítő bizottság elnöke megbotránkozását fejezte ki a sajtóban Wittner Mária Fideszes képviselő, egykori halálraítélt idevágó megnyilvánulása miatt.

A politikus úgy fogalmazott: aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja 56 szellemiségét.

Áremelést hoz majd az új tankönyvrendelet

A Napi Gazdaságban olvasható, hogy a diákok még a nyaralásra gondolnak, de az áruházakban már javában folynak az iskolaszer-akciók. A kínai termékek ebben a szegmensben is egyre nagyobb teret nyernek, ennek ellenére akad olyan kereskedő, aki bízik a ismételt megerősödésében.

Az előző évhez képest, idén a tankönyvek ára 3-4 százalékkal emelkedik, szeptembertől viszont 15 százalékos áfakulcs miatt ennél jobban megugrik például a térképekért fizetendő összeg.

Megyeszékhelyi lobbiharc

A Világgazdaság arról számol be, hogy a kormány több fronton vívott küzdelmének egyik kevésbé látványos, ugyanakkor legkeményebb csatájában az a tét, hogy a ma még többségében megyei szervezésű dekoncentrált szervezeteknek - ilyen többek között a katasztrófavédelem, az APEH, az ÁNTSZ, illetve a földhivatalok - hol legyenek a regionális központjai.

A megyeszékhelyek már régóta erősen lobbiznak, ám a kormány feltehetőleg csak október elseje után határoz erről. Jauernik István, a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke a Világgazdaságnak elismerte, ennek - túl azon a szemponton, hogy a megalapozott döntéshez idő kell - az is az oka, hogy az önkormányzati választásokat mindenképpen meg akarják várni.

A szocialista politikus egyébként azt a megoldást tartja elfogadhatónak, hogy ne egyetlen városba - a régióközpontba - települjön az összes szervezet, hanem osszák el azokat a megyeszékhelyek között.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást