Ferihegy: fapados repülőhöz vonattal

Infostart
2006. augusztus 7. 11:54
Húsz perc, 182 forint (hacsak addig nem emelnek) és pár száz méternyi séta - ha minden jól megy, decembertől már vonattal is eljuthat a fapadosok utazóközönsége Ferihegy 1-re. Aki Ferihegy 2-ről indul, annak még legalább két évet várnia kell.

Az utazók régi nagy álmát a MÁV a Budapest-Pestszentlőrinc-Vecsés vonalon valósítja meg. Az elővárosi vasúthálózat részének számító pályaszakaszt 30 millió euróból átépítik, és egyúttal a Szemeretelep megállót is áthelyezik, méghozzá úgy, hogy egy utasfelüljárón át a Ferihegy 1-es terminál párszáz méternyi sétával könnyen megközelíthető lesz - mondta az InfoRádiónak a MÁV Zrt. szóvivője.

Kavalecz Imre szerint a felújított vonalon 15-20 perc alatt el lehet majd érni a repteret a Nyugati-pályaudvarról, ahonnan viszonylag gyakran, mintegy 30 percenként indulnak vonatok.

Az InfoRádió kérdésére a szóvivő elmondta: a Ferihegy 2-es terminált is elérő végleges ferihegyi gyorsvasút döntéselőkészítése most folyik. A GKM koordinációjával elkészülő gyorsvasút a Keleti-pályaudvarról indul majd, megáll Kőbánya-Kispesten, Ferihegy 1-en és végül a reptér 2-es terminálján.

Azt, hogy mikorra készül el ez a vonal, még a szakemberek sem tudják pontosan, de a döntéstől számítva körülbelül 2 év kell a kiépítéséhez - tette hozzá Kavalecz Imre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást