Kiemelt ellenőrzések a Forma-1 idején

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 3. 10:19
Fokozottan ellenőrzi a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínére kitelepült vendéglátó-ipari egységeket a Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.

A hatóság közleménye szerint munkatársaik elsősorban azokra a területekre figyelnek, amelyekkel a korábbi években is gondok voltak. A felügyelők főleg a szakhatósági engedélyek meglétét és a nyugtaadást kérik számon.

Az élelmiszereknél a tárolás körülményeit és az egészségügyi szabályok betartását is ellenőrzik.

A hatóság közlése szerint az elmúlt években jelentősen csökkent a jogsértések száma, de még tavaly is a vizsgált esetek 40 százalékában kellett fogyasztóvédelmi bírságot kiszabni.