Mindenki fizet majd a gyógyszerért

Infostart
2006. július 31. 14:57
A rászorulókon kívül térítésmentesen senki sem juthat majd gyógyszerhez - ez a kormányzati elképzelés szerepel a szakmának elküldött Zöld Könyvben. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett, illetve az előbb említett anyag eltér egymástól. Sajtóhírek szerint 100, 600 és 1200 forintot kell majd fizetni a támogatott gyógyszerekért.

A szakmának elküldött Zöld Könyvben még erre az évre vonatkozó, lehetséges intézkedésként vázolják a gyógyszerek térítésmentességének megszüntetését és egy egységes díjfizetési kötelezettség bevezetését, ez 100 forint lenne.

2007 január elsejétől vagy a dobozdíjas támogatási rendszert vezetik be, vagy pedig a jelenlegi százalékos rendszer felülvizsgálatával módosítják a támogatások mértékét.

Beteg, fizess!

Az elképzelés szerint az új rendszer esetén mindenkinek kellene fizetnie a gyógyszerekért, így sem a közgyógyellátottak, sem a jelenleg betegséghez kötődően ingyenes gyógyszerellátásban részesülők nem kapnak térítésmentességet, a rászorulók szociális ágon kapnak kompenzációt.

Az úgynevezett dobozdíjas rendszerben háromféle térítési kategória létezne: az általános dobozdíj, a korábban térítésmentes gyógyszerek dobozdíja, és az azonos gyógyszercsoportba tartozó azonos hatóanyagú, de drágább gyógyszerek emelt díja.

Kategorizált orvosságok

Konkrét számokat nem tartalmaz az anyag, csak azt, hogy a díjon felüli részt a biztosító fizeti. Sajtóinformációk szerint 100, 600 vagy 1200 forintot kell a tb által támogatott gyógyszerekért fizetni, ha bevezetik az új rendszert. Az orvosságokat kategóriákba sorolják.

Míg a szakmának szánt Zöld Könyv részletezi az új finanszírozási rendszer bevezetését tartalmazzák, addig a nyilvánosságnak szánt dokumentumban csak lehetőségként vetik ezt fel. Példaként hozzák, hogy hét európai országban szintén létezik recept-, vagy dobozdíj.

Az InfoRádió megkereste az Egészségügyi Minisztériumot, de míg tart a Zöld Könyvről a társadalmi vita, és nincs döntés, nem nyilatkoznak az ügyben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást