Elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze

InfoRádió / MTI
2006. július 31. 11:14
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész - közölte a Madách Színház.

A művész hosszan tartó betegség után, vasárnap halt meg.

Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemet hagyta ott a Színművészeti Akadémiáért. Tanulmányait katonai szolgálat miatt kellett megszakítania, az Akadémiát nem is fejezte be.

Pécsett, Kaposváron, Győrött, Debrecenben játszott, majd 1952 óta a budapesti Madách Színház tagja volt.

A Kossuth (1997) és Jászai Mari-díjas (1954, 1968), érdemes (1975) és kiváló művészt (1989) színházi szerepei mellett több mint negyven filmben csodálhatták meg a nézők. 2005-ben a nemzet színészi választották sorukba.

Játszott egyebek mellett a Rákóczi hadnagyában, a Gábor diákban, a 2x2 néha 5-ben, A Tenkes kapitányában, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben, és az utóbbi években a Zsaruvér és Csigavérben, a Csocsóban és a Szomszédokban. (Kattintson a képre!)

Állandó szereplője volt a rádió Szabó család című folytatásos családregényének.

Zenthe Ferencet a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Életrajz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást