450 halálos áldozat az átjárókban

Infostart
2006. július 30. 07:57
A rendőrség az elmúlt fél évben is a MÁV ZRt.-vel és a polgárőrséggel közösen végzett közúti ellenőrzéseket a nagy forgalmú vasúti átjárókban. Az összesített adatok szerint a tavalyinál több volt a szábálytalanság.

Az előző fél évben a vizsgált 64 forgalmas vasúti átjáróban több mint ezer szabálytalanság miatt büntettek a rendőrök.

A vasúttársaság szóvivője, Kavalecz Imre az InfoRádióban elmondta, hogy 2005 első fél évében kilenc, 2006 hasonló időszakában pedig 13 halálos kimenetelű baleset történt az érintett átjárókban.

Kavalecz Imre elmondta, hogy csaknem 900 esetben helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, majdnem 240 esetben feljelentést tettek, míg néhány szabálysértő megúszta figyelmeztetéssel.

A MÁV Zrt. szóvivője hozzátette, hogy az esetek 89 százaléka gyorshajtás volt. Elszomorítónak nevezte, hogy nőtt a tilos jelzés ellenére a síneken áthajtók száma, ez a vizsgálatok szerint 25-ször történt meg 2006 első fél évében.

Kavalecz Imre kitért arra is, hogy a vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek 97 százalékát a közúton közlekedők figyelmetlensége vagy mulasztása okozta.

Az elmúlt tíz évben több mint ezerszer ütközött Magyarországon gépjárművel vonat.

A baleseteknek összesen 450 halálos áldozata és több mint 600 sérültje volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást