Semjén is jó reggelt kívánt az országnak

InfoRádió / MTI
2006. július 29. 11:44
A sajtó képviselői előtt írta alá a Fidesz által kibocsátott Jó reggelt, Magyarország! című kiáltványt a Kereszténydemokrata Néppárt vezetője.

Semjén Zsolt az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-kormány erkölcsi értelemben elvesztette legitimitását, mert hazudott a választási kampányban, és az ígéreteivel ellentétes poltikát valósít meg.

Az ellenzéki párt elnöke helytelenítette az adóemeléseket, mert szerinte ez nyilvánvalóan a munkanélküliség növelését vonja maga után.

Semjén Zsolt szerint a mára kialakult helyzetért Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Veres János a felelős.

A Kereszténydemokrata Néppárt vezetője szerint az előző kormányzati ciklus nyertesei a bankok és a multinacionális vállalatok voltak. Semjén Zsolt azt mondta: itt az ideje, hogy az elmúlt években hatalmas hasznot hajtó cégek most valamennyit vállaljanak a terhekből.

A július 22-én, Tusnádfürdőn nyilvánosságra hozott, Jó reggelt, Magyarország! című kiáltvány szerint a koalíciós pártok hazugsággal jutottak hatalomra.

A dokumentum aláírói - köztük Orbán Viktor Fidesz-elnök - szeptember 23-ára nagygyűlést hirdettek a Hősök terére, hogy együtt tiltakozzanak a "nyílt politikai hazugság" ellen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Semjén Zsolttal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást