Gyurcsány Ferenc sokat veszített népszerűségéből

Infostart
2006. július 26. 18:43
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az MSZP szavazóbázisa a júniusi 36-ról 32-re, a Fideszé pedig 47-ről 44 százalékra csökkent.

A Heti Világgazdaság című lapban csütörtökön megjelenő felmérésében a válaszadók 74 százaléka mondta, hogy a következő 12 hónapban helyzete romlására számít.

Jelentősen változtak a népszerűségi mutatók is. Sólyom László köztársasági elnök megítélése 18, Gyurcsány Ferenc kormányfőé 12, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszteré pedig 8 százalékponttal romlott két hónap alatt.

A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 84 százaléka véli, hogy a magyar gazdaság nagyon rossz, vagy meglehetősen rossz állapotban van.

Az intézmény igazgatója az InfoRádióban azt mondta: az elmúlt három hónapban a teljes lakosság körében 14 százalékponttal, 21 százalékra csökkent az MSZP-re szavazók aránya, míg a Fidesz, az MDF és az SZDSZ szavazóinak száma lényegében nem változott.