Idén nem lesz augusztus 20.

Infostart
2006. július 24. 16:58
Augusztus 20-a helyett az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, október 23-án adja át az állami kitüntetéseket a kormány.

Szilvásy György kancelláriaminiszter az Index internetes újságnak nyilatkozva azt mondta: nem halasztásról van szó, eredetileg is így tervezték a kitüntetések átadásának ütemezését.

A kancelláriaminiszter közölte: ezzel a lépéssel is emelni kívánja a kormány a forradalom kitörésének ötvenedik évfordulójára tervezett ünnepségek fényét.

Szilvásy György hozzátette: a minisztériumok kitüntetési gyakorlatát nem érinti a döntés, ők a szokásoknak megfelelően adhatják át elismeréseiket a köztisztviselőknek.

Az Index az egyik szocialista országgyűlési képviselőre hivatkozva úgy tudja, a döntést az is befolyásolhatta, hogy többen úgy vélték: az önkormányzati kampányban nem volna szerencsés kitüntetéseket osztani, hiszen a március 15-i elismerések is vitát váltottak ki.