Drága védőoltást nem kap a gyerek

Infostart
2006. július 24. 16:00
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szülők nem adatják be gyermeküknek a bárányhimlő elleni védőoltást. Nem a szövődményektől félnek, hanem egyszerűen nincs pénzük a készítményre.

A bárányhimlő elleni védőoltás 6.800 forintba kerül, az egészségbiztosító pedig nem támogatja.

Magyarországon egyetlen készítményt forgalmaznak, de az egész világon mindössze három helyen gyártják a vakcinát - mondta az InfoRádióban a Védőoltás és Immunbiológiai Termékek Gyártói és Forgalmazói Egyesület elnöke.

Mint mondta, a védőoltások azért drágák, mert kifejlesztésük sok pénzt emészt fel. Épp ezért néhány éven belül csökkenhet az áruk - közölte Müller Ottmár.

Bevezethetik a védőoltást

A bárányhimlő a leggyakoribb fertőző megbetegedés, évente 40-50 ezer esetet regisztrál az ÁNTSZ. Ezek közül 4-5 esetben jelentkezik súlyos szövődmény, halálos áldozat utoljára 2004-ben volt - mondta az InfoRádióban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi osztályának helyettes vezetője.

Szolnoki István elmondta: a ritka, de súlyos szövődmények és a betegség hosszú lefolyása miatt célszerű lenne a kötelező védőoltás bevezetése, és ez szerepel is a hivatal terveiben.

Ha a bárányhimlő elleni oltást beillesztik a "védőoltás-naptárba", akkor ingyenes lesz az oltóanyag. A felnőttek 90 százaléka egyébként már átesett a betegségen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szolnoki István a védõoltásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást