Hathetes útlezárás egy kilométer aszfaltért

InfoRádió / MTI
2006. július 23. 12:43
Hétfőn újrakezdik a tiltakozó akciót a helyiek a Nógrád megyei Kétbodonyban; a hatodik hete tartó útlezárást azért folytatják, mert az ígéretek ellenére mégsem kezdődik el a falu főútjának újraaszfaltozása - közölte a demonstráció szervezője.

Szabó Gyula elmondta: egy mindössze 980 méteres szakasz felújítását akarják elérni, és a múlt héten arra kaptak ígéretet, hogy a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatósága közbeszerzési eljárást ír ki az aszfaltozásra, de ez nem történt meg.

Hétfőtől péntekig reggel 9-től 13 óráig az útlezárás miatt továbbra sem lehet áthaladni Kétbodonyon, a demonstrálók óránként 15 percig engedik át a feltorlódott járműveket.

A tiltakozó akciót az váltotta ki, hogy a 2-es főút építéséhez a falun keresztül szállítják az építőanyagot, emiatt az út melletti lakóházak és a kátyúkkal teli főút állaga tovább romlik.