Duplájára emelkedhet a csatornadíj

Infostart
2006. július 22. 09:23
Sokszoros különbség lehet a víz- és csatornadíjakban az ország különböző részei között. Minél több fogyasztót lát el a szolgáltató, annál alacsonyabban tudja tartani az árait.

Az árképzést az is befolyásolja, hogy az adott területen milyen technológiával lehet előállítani a jó minőségű ivóvizet.

A Magyar Vízközmű Szövetség főtitkárát az InfoRádióban azt mondta: a legalacsonyabb ár 92 forint, míg a legmagasabb 500 forint volt egy köbméter vízért.

A nyolcvanas években 38 vízszolgáltató volt Magyarországon, most azonban több mint 400. A szétaprózódás pedig mindenképpen emelte az árakat - közölte Papp Márta.

Elmondta azt is, hogy a következő 10-15 években jelentősen fejleszteni kell a csatornahálózatot. A beruházás 100 milliárd forintos nagyságrendű, ezért megvalósulása után a vízdíj a duplájára is emelkedhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást