A szakszervezet még tárgyalna a felsőoktatási törvényről

InfoRádió / MTI
2006. július 22. 17:52
A felsőoktatási törvény módosításáról szóló hétfői parlamenti végszavazás elhalasztását kérik a kormánytól a felsőoktatásban működő szakszervezetek.

Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: a változásokról az oktatási és kulturális tárca nem egyeztetett az érdekképviseletekkel, így azt szeretnék, hogy a reformokat a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanácsban vitassák meg közösen.

Korábban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetője azt kérte, a kormány vonja vissza a fejlesztési részhozzájárulásra vonatkozó törvénytervezetet, és hétfőn ne legyen az Országgyűlésben végszavazás a kérdésről.

Ekler Gergely közölte, ha a parlament mégis elfogadja a javaslatot, a hallgatói szervezet megkezdi egy őszre tervezett demonstráció előkészítését.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közölte, hogy a tárca minisztere és szakállamtitkára a módosító csomag készítése során folyamatosan tárgyalt a felsőoktatás minden szereplőjével, a szakszervezetekkel például két hete vitatta meg a tervezett intézkedéseket.

A minisztériumi közlemény kitér arra, hogy a fer bevezetése "kifejezetten előnyös" fejlesztési lehetőségekhez juttathatja az felsőoktatási intézményeket, így az ott dolgozókat is.

"A Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács augusztus 1-jei ülésének meghívója az érintettekhez már eljutott. Ennek időpontját éppen a legnagyobb felsőoktatási szakszervezet elnökének kifejezett kérése szerint - vidéki elfoglaltságát tiszteletben tartva - határozta meg a minisztérium" - olvasható az OKM közleményében.