"Ne lehessen pofára fizetni"

Infostart
2006. július 21. 07:48
Az állami közszolgálat reformjának az a lényege, hogy a valódi feladatokhoz és teljesítményekhez igazítsa a benne dolgozók létszámát, illetve fizetését - mondta az InfoRádiónak az Államreform Bizottság alelnöke, miután tárgyalt a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával.

Draskovics Tibor hangsúlyozta: az államnak felelőssége van a nyújtott szolgáltatás minősége és mennyisége tekintetében.

Ebből egyáltalán nem következik, hogy az állami szolgálatban állók védettebbek legyenek, vagy alacsonyabb teljesítménykövetelmények érvényesüljenek - mutatott rá a jelenlegi rendszer jellegzetességeire a kormánybiztos.

Az Államreform Bizottság alelnöke szerint nem logikus, hogy ha valaki 50 évesen ugyanannyit teljesít, mint 30 évesen, akkor kétszer annyit keressen, csak azért, mert húsz évvel idősebb.

Draskovics Tibor közölte: fel kell törni a közszolgálatban a bér- és foglalkoztatási szabályok merevségét, de nem azért, hogy parttalanul "pofára lehessen fizetni" az embereket - ezt a kifejezést használta az egyik szakszervezeti vezető.

A politikus kifogásolta, hogy a jelenlegi kötött bérrendszer nem, vagy csak nehezen teszi lehetővé a teljesítményarányos bérezést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást