Kevesebb lesz a nyugdíja, mint gondolná!

Infostart
2006. július 21. 06:07
Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogyan működik a nyugdíjrendszer, és azt sem tudja, miből él meg idős korában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az egyik biztosítótársaság megbízásából végzett el a Medián Közvélemény-kutató Intézet. A megkérdezettek 56 százaléka azt sem tudja, hány év a nyugdíjkorhatár.

Karácsony Gergely, a Medián munkatársa az InfoRádióban elmondta: nem nagyon gondolnak az emberek a nyugdíjas éveikre, aminek két fő oka van.

Az egyik, hogy akik jelenleg is szerény jövedelemmel rendelkeznek, azoknak nincs lehetőségük arra, hogy félretegyenek idős korukra. Ezzel az a probléma, hogy ők alacsony nyugdíjra számíthatnak, így megtakarítás hiányában csak nagyon szerényen élhetnek majd  nyugdíjas korukban - tette hozzá a közvélemény-kutató.

Karácsony Gergely szerint a másik ok, hogy az emberek nincsenek tisztában a magyar nyugdíjrendszerrel és a várható nyugdíjuk összegével; a legtöbben túlbecsülik a várható járandóság nagyságát.

Többszörös hátrányok

A jövedelmük egy részét a szürkegazdaságból szerzők kétszeresen is rossz helyzetben vannak: kevés nyugdíjra számíthatnak, és közülük csak nagyon kevesen gondolnak az öngondoskodásra - hangsúlyozta a szakember.

A felmérésből kiderült az is, hogy az állami szférában, illetve a multinacionális cégeknél dolgozók az átlagnál jóval nagyobb része tagja önkéntes nyugdíjpénztáraknak.

Érdekesség, hogy 50 évnél idősebbek közül is csak minden második törődik a nyugdíjas éveivel, az átlagosnál alacsonyabb jövedelműek közül pedig csak minden harmadik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást