90 milliárdba kerülhet ma az Orbán-kormány egyik "államosítása"

Infostart
2006. július 21. 06:21
A Népszabadság a Reptérper a büdzsé titka címmel közöl írást. A Ferihegyi reptér egykor kiebrudalt kanadai tulajdonosának számláját gazdagíthatja majd annak az összegnek a jelentős része, amely most "titkos" hiányemelő tételként szerepel a büdzsében.

A hivatalos közlés szerint a költségvetési hiányt mintegy százmilliárd forinttal növelő tétel hátterében olyan ügy áll, "amelyet a kormány üzleti érdekeit szem előtt tartva nem kíván nyilvánosságra hozni".

A Népszabadság értesülése szerint a titok mögött a kanadai reptér-üzemeltető által indított per állhat, amely a végéhez közeledik. Az eljárás Londonban folyik, nemzetközi választott bíróság előtt, és szakértők szerint a magyar állam vesztésre áll. A bíróság egy-két hónapon belül ítéletet is hirdethet.

A tét 90 millió dollár és annak kamatai. A hazai hírek szerint a számla akár 60-70 milliárd forintra is rúghat, árfolyamtól és ítélettől függően. A felperes korábban ennél jóval kevesebbel is megelégedett volna, de a peren kívüli egyezség végül nem jött létre.

A per alapja a Ferihegyi reptér 2001-es visszaállamosítása. Ekkor az Orbán-kormány kiszorította a 2b terminál megépítésére és üzemeltetésére még a Horn-kabinettel szerződő céget.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy tucatnyi kórházban szüntetné meg az aktív betegellátást az Egészségügyi Minisztérium felkérésére készült javaslat-csomag.

Ezeket a létesítményeket rehabilitációs és időseket ápoló intézményekké alakítanák.

Az index munkatársai annak jártak utána, hogy hová került az eMagyarország- és eMagyar-pontokra költött 3 milliárd forint.

Diósdon szeptemberig várni kell a hálóra, Balatonbogláron csak tábla van, Horton csütörtökön nincs net. Ahol viszont van, ott nem működik a pornószűrő.

A Világgazdaság arról ír, hogy a beruházni szándékozó vállalkozások vezetőinek érdemes lesz átböngészniük a héten kihirdetett adócsomagot, ugyanis jó néhány ponton változnak a társaságiadó-kedvezmény feltételei. Azt azonban nem tudni, hogy mikor lépnek életbe az új rendelkezések.

A Napi Gazdaság úgy tudja: két hét múlva megjelenik a MALÉV Rt. újabb privatizációs pályázata. Az állam elvárja a megfelelő vételárat, a tőkeemelést, a hitelek átvállalását és a nemzeti jelleg megőrzését.

A portfolio.hu szerint a jegybank komoly dilemma előtt áll: az emelkedő inflációs trend és a lassuló gazdasági növekedés ellentétes monetáris válaszokat követelne - hívják fel a figyelmet a CIB Bank elemzői a forint kilátásairól készített összefoglalójukban.

Míg az első esetben kamatemelés lenne a válasz, a második esetén lazítani kellene a monetáris kondíciókat. A CIB szerint az MNB a fokozatos monetáris szigorítás előrejelzésével, és az inflációs cél tartásának hangsúlyozásával próbálja megerősíteni hitelességét. Ez elméletileg azt jelenti, hogy a jelenlegi szintekhez képest mindenképpen erősebb árfolyamra számíthatunk 3-6 hónapon belül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 3.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást