"Másfél képviselő" fizetéséért dolgoznak a kurátorok

InfoRádió / MTI
2006. július 19. 05:01
Lelkész-főszerkesztő és Fidesz-alapító is szerepel a közmédiumok kuratóriumi elnökségeinek új tagjai között. Az Országgyűlés hétfőn választotta meg a Magyar Rádió, a Duna TV-ét felügyelő Hungária Közalapítvány és a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének új tagjait, valamint a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének új tisztségviselőit.

Az egyenlő számú ellenzéki és kormánypárti jelölésű tagokból álló testületeket a KDNP-frakció megalakulása miatt kellett kiegészíteni egy-egy kormányoldali és ellenzéki jelölttel.

Az Országgyűlés döntése értemében a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának új elnökségi tagja kormánypárti oldalról Marosi György, az SZDSZ jelöltje, aki korábban betöltötte az ellenőrző testület elnöki tisztét is.

A KDNP jelöltjeként Tirts Tamást választották meg a képviselők, ő a Fidesz alapító tagja, jelenleg a Fidesz-MPSZ és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség fővárosi képviselője.

A Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének eddigi tagjai: Gellért Kis Gábor elnök, Szadai Károly elnökhelyettes, Agárdi Péter, Hankiss Ágnes, Novák Gergely, Frisch Oszkár, Szente Péter, Trombitás Zoltán.

A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma elnökségének új kormánypárti tagja az MSZP jelöltje, Fehér Zsuzsa lett, ő korábban az ellenőrző testület tagjaként dolgozott.

A KDNP jelöltjeként Balogh Lászlót választották a testület tagjává. Az MDF, illetve a Nemzeti Fórum volt országgyűlési képviselője 1982 és 1996 között az MTV szegedi stúdiójában volt segédoperatőr, majd operatőr.

Az MTV Közalapítvány elnökségének eddigi tagjai: Czeglédi László elnök, Kozma Huba elnökhelyettes, Bakó Lajos, Farkasné Gábor Alice, Kerekes Pál, Kozák Márton, Peták István és Rajk László.

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége kormánypárti oldalról Simkó Jánossal, az MSZP jelöltjével egészült ki.

Simkó János korábban a Magyar Rádió alelnöke volt, betöltötte a Kormányzati Kommunikációs Központot igazgatói posztját, ügyvezető igazgató volt a Klubrádiónál, majd főszerkesztő a Gazdasági Rádiónál.

A testület új KDNP-s elnökségi tagja Nagy Lenke. A lelkész a Reformátusok Lapjának főszerkesztője.

A Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének eddigi tagjai: Bíró Sándor elnök, Rékási Róbert, Budai László, Farkas István, Ördögh Szilveszter, Pálfy G. István, Székely Gabriella, Veress László.

A Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületébe kormánypárti oldalról az MSZP jelöltje, Hovanyecz László újságíró, a Népszabadság főmunkatársa került.

A KDNP-t ezentúl Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, az Új ember főmunkatársa, a Magyar Katolikus Rádió közéleti főszerkesztője képviseli a testületben.

Az MTI tulajdonosi tanácsadó testület eddigi tagjai: Bayer József elnök, Gyarmati László elnökhelyettes, Antal Zsolt, Debreczeni József, Honti Katalin, Ilosvai Gábor, Pap Mária, Sipos Balázs

A képviselőit meghaladó fizetések

A közmédiumok kuratóriumi elnökségének legkevesebb nyolc tagját négy évre választják.

A Magyar Rádió és a Duna Televízió kuratóriumi elnökségének mandátuma 2008 márciusában, a Magyar Televízióé 2007 márciusában jár le. Az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tagjait tavaly júniusban választották meg.

A médiakuratóriumok elnökségének tagjai az országgyűlési képviselők alapdíjának 140 százalékának, az elnök a kétszáz százalékának, az elnökhelyettes a 180 százalékának megfelelő juttatást kapnak, ezen kívül költségtérítésre tarthatnak igényt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást