Az MSZP szerint a Fidesz több tízmilliárdos kárt okozott

InfoRádió / MTI
2006. július 19. 13:44
A szocialisták szerint több tíz milliárd forint kárt okozott Magyarországnak a Fidesz azzal, hogy nem támogatta az önkormányzati reformot. Az ellenzéki párt viszont azt állítja, hogy a kormány megszegte az ígéretét.

Varju László frakcióvezető-helyettes elmondta: ezekkel az átalakításokkal nemcsak egy olcsóbb, hanem egy hatékonyabban működő közigazgatást lehetett volna létrehozni.

A politikus emlékeztetett: az Országgyűlés múlt héten nem támogatta a választott regionális testületek létrehozásáról szóló kétharmados alkotmánymódosítási javaslatot.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Unió nem teszi kötelezővé a régiók kialakítását, a frakcióvezető-helyettes közölte: az európai uniós források nem települést finanszíroznak, hanem kistérségeket, térségeket.

A Fidesz szerint a kormány megszegte ígéretét

A Fidesz szerint "a Gyurcsány kormány egyetlen szavazatával a 2006. évben 315 milliárd forintot húzott ki a magyar emberek zsebéből".

A párt frakcióvezető-helyettese hozzátette: az MSZP által említett megtakarítás csak 2009-től lett volna érezhető. Répássy Róbert emlékeztetett: a kormány ígéretével ellentétben nem saját magán kezdte a takarékoskodást.

Magyarországon ma a miniszteri illetmény 1 234 262 forint, 2002-ben az Orbán-kormány ideje alatt 461 165 forint volt - közölte a frakcióvezető-helyettes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Répássy Róbert véleménye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varju László véleménye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást