Megtalálták a BKV-s hibák okát

Infostart
2006. július 18. 14:51
A Margit hídon kívül máshol is cserélni kell a nagykörúti villamos felsővezetékét tartó oszlopokat, és ellenőrizni kell a házak falába erősített tartókampókat is - derült ki a BKV felügyelő bizottságának ülésén. A villamosok a javítás végéig, várhatóan még egy hétig nem közlekedhetnek.

A nagykörúti villamospálya felújítása során több hibát követett el a tervező, a kivitelező és a beruházó BKV is - összegezte az ülésen elhangzottakat az InfoRádiónak a BKV felügyelő bizottságának ellenzéki tagja.

Szálka Miklós közölte: bebizonyosodott, hogy korábban azért törtek sorra a villamosok áramszedői, mert az új felsővezeték háromszor nehezebb volt, mint a korábbi, és így alacsonyabbra került, és a nagyobb súly miatt dőltek ki a Margit hídi tartóoszlopok is.

El se végezték?

A balesetet meg lehetett volna előzni, ám hiába írták elő a kivitelező vállalatnak az ellenőrzést, az nem tudta bizonyítani, hogy elvégezte. Szálka Miklós szerint feltehetően nem is volt ellenőrzés.

A vizsgálat szerint a járda felszínétől számított fél méteres magasságban az oszlopok falvastagságának 90 százaléka korrodálódott.

Az oszlopokat nem cserélik, hanem tartóhüvelyt húznak rájuk, amelyeket a járda alatti vasbeton lemezekhez erősítenek. Várhatóan július 25-én, az úszó Európa-bajnokság kezdetére járnak majd újra a villamosok a Margit hídon.

További ellenőrzésekre van szükség

Szálka Miklós elmondta azt is, hogy nemcsak a Margit hídon van gond a tartóoszlopokkal, az Irinyi utcában is műszaki beavatkozásra van szükség. A villamosvonal többi részen a házak falába erősített sodronytartó kampókat kell ellenőrizni, hogy kibírják-e a nagyobb terhelést.

A testület döntése értelmében független szakértőként a Műszaki Egyetemet bízzák meg, hogy vizsgálja ki a beruházás előkészítését és kivitelezését. Személyi felelősöket a vizsgálat után neveznek meg.

Szálka Miklós hozzátette: az ülésen elhangzott az is, hogy feltehetően a városvezetés presszionálta a BKV-t a gyors, szervezetlen és előkészítetlen munka elvégzésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást