Gyurcsány: örülök az államfő döntésének

InfoRádió / MTI
2006. július 17. 14:44
A miniszterelnök örül annak, hogy az államfő nem emelt alkotmányossági kifogást a pénzügyi törvényekkel szemben. Gyurcsány Ferenc egyúttal közölte, hogy a kormány a nagy rendszerek átalakítása felé halad.

Sólyom László köztársasági elnök aláírta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról, a házipénztár adóról és az államháztartás egyensúlyát javító különadóról, valamint járadékról szóló törvényeket.

A kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette: örül annak, hogy a köztársasági elnök nem emelt alkotmányossági kifogást, és reméli, így lesz a közeljövőben is.

Az ország érdekei miatt

Gyurcsány Ferenc azt mondta: az ország érdekeire tekintettel javasolták ezeket a döntéseket, és azt gondolják, hogy ezek szükségesek az országnak.

A miniszterelnök hozzátette: a kormány nem tervez újabb egyensúlyjavító lépéseket.

A nagy rendszerek átalakítása jön

A kormányfő szerint Magyarországnak erős alapokra van szüksége, de a költségvetés hiánya gyengíti ezeket a fundamentumokat.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a kormányzás első négy-öt hete az egyensúlyteremtésről szólt, de a kormány egyre inkább túl van ezen, ezután már a nagy rendszerek átalakítása felé halad.