Még nem tudni, ki indul az ősszel Toller helyett

InfoRádió / MTI
2006. július 14. 13:00
A tervek szerint jövő hét pénteken hoz végleges döntést az MSZP pécsi küldöttértekezlete arról, hogy kit jelöl a város polgármesterének az autóbalesetben megsérült Toller László helyett az őszi önkormányzati választásokra.

A párt városi elnöke elmondta: a kórházban fekvő Toller László felgyógyulása és rehabilitációja hosszabb időt vesz igénybe.

Juhász István közölte: a végleges jelölt személyének megnevezése azért nem várhat tovább, mert július 27-én már postázzák az ajánlócédulákat. A jelöltek számáról nem beszélt a szocialista politikus.

Az MTI információi szerint a lehetséges jelöltek között van Juhász István, Szili Katalin házelnök, valamint Tóth József, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora is.

Dóczi Tamás, az idegsebészeti klinika igazgatója a héten azt közölte: Toller László fokozatos ébresztése akár hetekig is eltarthat.

Pécs szocialista polgármestere június 19-én, a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között sérült meg súlyosan, sofőrje egy héttel ezelőtt meghalt.