Toller autója túllépte a sebességhatárt

InfoRádió / MTI
2006. július 12. 10:28
A szakértői vélemény szerint Toller László szolgálati gépkocsija, ugyan nem jelentős mértékben, de túllépte a megengedett sebességet, és sem a pécsi polgármester, sem sofőrje nem volt bekötve a baleset idején - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A szakértő szerint a sebességtúllépés "enyhe" volt - mondta el Kovács Zoltán alezredes, főkapitány-helyettes.

A szocialista politikus június 19-én szenvedett közlekedési balesetet a 61-es főúton, Dombóvár és Tamási között, amikor autóját egy szabálytalanul előző gépkocsi leszorította az útpadkára. A baleset következtében Szőke János gépkocsivezető életét vesztette, Pécs polgármesterét pedig azóta is az intenzív osztályon kezelik.

A főkapitány-helyettes elmondta, hogy a vizsgálat következő szakaszában igazságügyi orvos szakértőt és műszaki szakértőt rendelnek ki.

A közös szakértői vizsgálat feladata lesz megállapítani, hogy a biztonsági övek bekötésével a súlyos, életveszélyes, illetve halált okozó sérülés elkerülhető lett volna-e.

Kérdésre válaszolva Kovács Zoltán közölte: a baleset okozója egyértelműen az előzést végrehajtó gépkocsi vezetője volt. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik eljárás.

A Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika igazgatója kedden közölte: megkezdik Toller László pécsi polgármester fokozatos ébresztését a mélyaltatásból.

Dóczi Tamás hozzátette: a fokozatos ébresztés akár több hetet is igénybe vehet.