Such: a rádiónál is várhatók elbocsátások

Infostart
2006. július 11. 07:09
A Magyar Rádió új elnöke szerint szükség van az intézmény gazdasági racionalizálására, előbb azonban a három közszolgálati adó műsorstruktúráját kell kialakítani. Such Györgyöt négy sikertelen pályázat után választotta meg a Magyar Rádió nagykuratóriuma az egy éve üresen álló elnöki posztra. A vezető - aki augusztus 1-jétől tölti be a tisztséget - a terveiről beszélt az InfoRádióban.
Miért döntött úgy, hogy újra indul a posztért?

Idő közben megváltozott a nagykuratórium összetétele, úgy gondoltam, még egy esélyt adok magamnak.

Mik lesznek az első feladatok, amiket végrehajt?

Először kiválasztom munkatársaimat a felsővezetői posztokra, akikkel együtt kívánok dolgozni. És szeretnék tájékozódni a pályázati anyaghoz csatolt dokumentációnál mélyebben arról, hogy mik a legégetőbb kérdések a rádiónál.

Arról van már elképzelése, hogy kiket akar alelnököknek?

Elképzeléseim vannak, de eddig nem voltam olyan helyzetben, hogy bárkit felkérjek. Szeretném, ha tőlem értesülnének erről először, és nem a médiából.

A bejelentett megszorító intézkedések hogyan érintik a rádiót? Szükség lesz elbocsátásokra?

A rádió működését gazdasági értelemben is racionalizálni kell, ennek részleteit illetően azonban nem áll elegendő információ a rendelkezésemre. De évek óta mindenki arról beszél, hogy jelentős létszámfelesleg van a rádióban. Előbb azonban azt kell kialakítani, hogy milyen legyen a műsorstruktúra a három adón. Ezután derül ki, milyen elbocsátásra van szükség.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást