Vizitdíj: 300 és 500 forint között

InfoRádió / MTI
2006. július 10. 08:17
Az egészségügyi miniszter közlése szerint a vizitdíj bevezetésének időpontjáról még nincs döntés, de ha elkészülnek a megfelelő tanulmányok, a kormány társadalmi vitára bocsátja a kérdést.

Molnár Lajos a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy a vitát nemcsak a politikai pártokkal, hanem a betegszervezetekkel is lefolytatják.

A szabad demokrata politikus hozzátette, hogy a vizitdíj összege a tervek szerint három- és ötszáz forint között lenne.

Az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a hálapénz igazságtalan, a feketegazdaság része, és senki nem mondja meg, hogy mi jár érte.

Sokkal tisztességesebb és igazságosabb, ha a kormány bevezeti ennek becsületes formáját, a vizitdíjat.

Molnár Lajos szerint a rászorulók, a kisnyugdíjasok, a sokgyerekesek, vagy az olyan betegségben szenvedők, akiknek gyakran kell orvoshoz menniük, kompenzációt kaphatnának a vizitdíjra.